A gyökerekről
Még nem volt lo-fi akkor, pontosabban volt, de nem úgy mint most. Én csak dalokat akartam írni és felvenni. Izgalmasnak tűnt. Ültem a szobámban, volt egy gyerekszintim, azzal csináltam az első demóm 1993 elején. 12 évesen. Egy dal játékgitárral született a lemezen. Volt rajta egy csomó hangkollázs is. Túlnyomórészt a Nirvana Incesticide lemezéről ollóztam össze részeket, s ahol nem énekelt az énekes, én ott énekeltem. (Azt akartam ráírni a borítóra, hogy Seattleite Flowers, de elbasztam.) A második demóm 1994-ben csináltam. Akkor kaptam az első gitárom március 15-én, majd nyáron megvettem az első elektromos gitárom 7 ezerért, torzítóval együtt. Ezekkel született a második demóm, de gitározni még nem tudtam. Dupla album lett, kétszer negyvenöt perc, jórészt saját dalokkal, meg pár Nirvana feldolgozás (Territorial Pissings), hangsúlyozom: nem tudtam gitározni, de még csak gitárt sem behangolni. A következő demó egy 1995-ös maxikazetta volt. A rajztanáromtól kértem kazót, neki volt ilyen kétszer tízperces szalagja. Azok már teljesen befogadható dalok voltak. Ezt követően még két egészestés albumot vettem fel (egyik producere a bátyám volt, aki most felelős szerkesztő), majd megalakult a zenekarom, amiben azóta is játszok, így a Seattleite Folwers-et félretettem. De most eszembe jutott. Most van megint lo-fi. Írtam egy dalt, de fogok majd még többet is. Mert ez még 18 év után is ugyanolyan izgalmas. Kevés ilyen dolog van.
